Pénz, pénz és pénz - A nélkülözhetetlen elem - Budapest [2010. április 14.]
Lassan megtudjuk, melyik párt, illetve pártok alakíthatnak kormányt, s gazdaságpolitikai stratégiájuk végrehajtásával megszabják az elkövetkezendő négy év kis- és középvállalatainak piaci kilátásait, fejlődésük ütemét. Az biztos, hogy a gazdasági és önkormányzati szektornak a mindenkori kormányzati és pártpolitikától függetlenül elsősorban forrásokra van szüksége, hogy fejlődni tudjon és piacképes maradjon. Konferenciánkon, a választás finisében, összefoglalót adunk a pártok választási kampányban elhangzott kkv-fejlesztési politikájáról, valamint a gazdasági szektor szereplőinek elvárásait is megfogalmazzák szakértőink. Természetesen azonban a legfontosabb mondanivalónk még mindig a Pénz. Kormányváltástól függetlenül is vannak nyitva álló EU-s pályázati források, valamint kedvező hitellehetőségek. Előadóink részletesen tájékoztatják a konferencia résztvevőit arról, mire érdemes 2010-ben pályázni, ezáltal fejlesztési forráshoz jutni, hogy a gazdasági válságból minél hamarabb növekedési pályára sikerüljön állnunk. S nem maradhatnak el azok a fontos információk sem, hogy mire költsük pénzünket, mik a leghatékonyabb beruházási, fejlesztési, előre menekülési stratégiák. Az infotechnológiai eszközök és módszerek használata az üzletvitelben most is, mind mindig, az egyik legfontosabb mondanivalója lesz a Piac és Profit konferenciának.
Helyszín: Budapest, Best Western Hotel Hungária (VII. ker., Rákóczi út 90.) Időpont: 2010.április 14. szerda. 10.00-15.00 óra
Jelentkezés és regisztráció: www.piacesprofit.hu
|